2012. augusztus 9., csütörtök

Nem unatkozom :)

Néhány napja nem jelentkeztem már, mivel elég sok minden köt most le szerencsére. Persze ez kicsit a napi street rovására megy, de helyette fotózok mást.
Múlt szombaton ismét Egerben jártam, de ezúttal esküvőt fotózni. Bár nagyon meleg volt, de azért jó hangulatban jártuk a várost helyszínekre vadászva. Nem sokára lesznek majd képek is ;) Beának és Gerinek innen is sok boldogságot kívánok. Nagy köszönet Petrának, hogy derített, cipelte a táskámat és rengeteget segített. Valamint szintén nagy köszönet a Görög Kávézónak, hogy náluk is fotózhattunk.
Vasárnap és hétfő főleg utómunkázással telt, kedd pedig félkómás bambulással és városban kavargással G hétfői legénybúcsúja után :) Tegnap Gvel és Mártival már jöttem én is Szarvasra, hiszen szombaton lesz az esküvőjük és azon túl, hogy fotózni fogok, gondoltam segítek nekik az előkészületekben. Ezért most lépek is, mivel van még mit tenni, de mint mondtam, hamarosan lesznek képek is ;)

Nincsenek megjegyzések: